Álmodd meg!
Álmatlan forgolódsz ágyadban, mondták már páran, hogy páratlan, az, aki vagy, és jobbat, többet érdemelsz, de csak egy csöppet, talán csak hajszállal, de ők kevesebbek mint akit te vágysz, tán lehetetlen azt gondolod talán, feladod, minek küzdeni, hisz nem feladatod minden nap felkelni, nézni a világot szagolni a magadnak leszedett virágot a napfelkelte sem öröm és az éjjel is eljön, a nap pörög csak te vagy mozdulatlan, néma csendben és egyre csak az cseng a füledben: "páratlan", de te párra vágysz valakire, ki annak lát, aki vagy, aki átölel, aki két kezét nyújtja, ha menned kell, aki ha rád néz, szeme felragyog és ha veled van, mint kisgyermek gagyog, becézi a tested, és lelked, de a nagyvilágban őt hol keressed? Indulj álmod megtalálni, álmodj szebbet mindhalálig, és hidd, az neked megadatik, kincsed szíved mélyén lakik, lakatra zárt szíved kulcsáról csak egy valaki tud, furcsállod? Pedig egyetlen ember, ki nyitni tudja, hinnéd-e, nálad van szíved kulcsa, nevess, mosolyogj, légy önfeledt és másodnak mosolyát megleled! Elvarázsolt pillanat, mikor tükörbe nézel, szemében szerelmed, és egészed ő te magad, és te neki minden, álmodd meg, és felleled kincsed! 2014. november 2. |
A szerzőrőlÜdvözöllek! Arhívum
October 2015
Kategóriák |