Súlyos teher Szívtelen parancs: lőjj! és ezzel vége Pontot tehetünk egy ember életére Hisz nem maradt utána csak egy test, halott Lelke egy másik világba útlevelet kapott. Átgázolnak testén, már kit érdekel Sírjánál később csak árvája térdepel Kinek ő volt egyetlen támasza menedéke Kinek még egyáltalán nincs életének vége. A parancs elhangzott, cselekedni kell Ha nem, hát az én életem veszik el Vagy ő, vagy én, nincs más hátra Inkább ő menjen, mint én a halálba. A golyó gyorsan öl, nagyon gyorsan Csak a szíve tájékát jól elcélozzam Úgy van, most meghúzom a ravaszt Ez sem ér már meg több tavaszt. A parancsot kiadom, ki fenyít meg Sok embert megölök, senki nem állít meg Enyém a hatalom az élet fölött Azt mondom bárkinek, lődd szemközön Megteszi, mert félti az életét Vagy nem sajátját, a gyermekéjét Szóval mindenki fölött én állok És én vagyok, ki halálodért kiáltok. | Kiálts halált, és megleckéztetnek Bárki neked is egy golyót készíttethet És meghúzhatja a ravaszt, véged És ha van valakid, sirathat téged. Téged is megállítanak egyszer Halálod lesz gyászolók sebére gyógyszer Halálhozód azok közül lesz egy Kinek lelkét parancsoddal tönkretetted. Megöltem egy embert, vajon kihez tartozott Megöltem még egyet, ő gyorsabban távozott Megöltem hányat, már számát sem tudom Ki vagyok én, hogy a ravaszt csak úgy meghúzom És ki mondja, hogy ezt megtegyem És ezzel örökre megbélyegzem életem Emlegetnek majd: itta gyilkos, megölt százat De ne bántsátok, megfizette ő az árat. Parancsra gyilkolt, ez az ő vétke De a vérengzésnek is általa lett vége Visszatért közénk, de súlyos az ítélet Nem segít már rajta semmilyen ígéret. Elfordult tőle az egész családja Nem maradt már egyetlen barátja Nincs már értelme az életének Az ő életének is keze vet véget. 2000. január 10. |
Álmodd meg!
Álmatlan forgolódsz ágyadban, mondták már páran, hogy páratlan, az, aki vagy, és jobbat, többet érdemelsz, de csak egy csöppet, talán csak hajszállal, de ők kevesebbek mint akit te vágysz, tán lehetetlen azt gondolod talán, feladod, minek küzdeni, hisz nem feladatod minden nap felkelni, nézni a világot szagolni a magadnak leszedett virágot a napfelkelte sem öröm és az éjjel is eljön, a nap pörög csak te vagy mozdulatlan, néma csendben és egyre csak az cseng a füledben: "páratlan", de te párra vágysz valakire, ki annak lát, aki vagy, aki átölel, aki két kezét nyújtja, ha menned kell, aki ha rád néz, szeme felragyog és ha veled van, mint kisgyermek gagyog, becézi a tested, és lelked, de a nagyvilágban őt hol keressed? Indulj álmod megtalálni, álmodj szebbet mindhalálig, és hidd, az neked megadatik, kincsed szíved mélyén lakik, lakatra zárt szíved kulcsáról csak egy valaki tud, furcsállod? Pedig egyetlen ember, ki nyitni tudja, hinnéd-e, nálad van szíved kulcsa, nevess, mosolyogj, légy önfeledt és másodnak mosolyát megleled! Elvarázsolt pillanat, mikor tükörbe nézel, szemében szerelmed, és egészed ő te magad, és te neki minden, álmodd meg, és felleled kincsed! 2014. november 2.
|
A szerzőrőlÜdvözöllek! Arhívum
October 2015
Kategóriák |